Az egészséges táplálkozásra nevelést gyermekkorban kell kezdeni!

Ez kezdetben még teljes mértékben a szülőn múlik. Már a legelején döntéseket kell hoznunk a szoptatásról, tápszerekről, hozzátáplálásól. Aztán néhány év múlva gyermekünk már határozottan kinyilvánítja a saját véleményét, ha tetszik nekünk, ha nem. Sajnos ilyenkor a legjobb szándékunk ellenére is ellenállásba ütközhetünk.

Azt azonban fontos tudni, hogy a gyermekkorban bevezetett étkezési szokásaink, a példa, amit otthon láttunk, nem veszik el és az esetek többségében ez határozza meg a felnőtt korunk szokásait.

Ebben szeretnék segítséget nyújtani a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt.

Reményeim szerint gyermekeink olyan önálló, felelősségteljesen gondolkodó felnőttek lesznek, akik majd az EGÉSZSÉG javára döntenek.


A helyes étkezési szokásokat és életmódot, -mint általában minden mást is- gyerekkorban a legkönnyebb kialakítani. Rossz, berögzött szokásaink megváltoztatása keserves munka. Tudom, hogy a szülők gyakran úgy érezik, állandóan falakba ütköznek. Két kamasz gyermek édesanyjaként pontosan tudom, milyen nehézségekkel kell szembenézniük. Sőt! A „Könnyű neked! A te anyukád legalább nem dietetikus.” 🙂
Ilyen és ehhez hasonló telefonbeszélgetések nálunk mindennaposak.

Photo by Fernanda Publio from Burst 

Szóval nem egyszerű velük, nem beszélve arról, ha már valamilyen betegség is árnyalja a problémát.

A magyar étkezési szokások távolról sem mondhatók ideálisnak, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a lakosság 2/3 része súlyproblémákkal, hormonproblémákkal és egyéb táplálkozási zavarokkal küzd.

Sajnos ez alól a gyerekek sem képeznek kivételt!

Photo by Shopify Photos from Burst 

Szerencsére a mai fiatalok már sokkal nyitottabbak, jobban érdekli őket az egészségük, így bármennyire is hatnak rájuk a trendek, van remény, hogy a nem oly távoli jövőben egy komolyabb “táplálkozási reform” indulhat el végre.

Fontosnak tartom, hogy az étkezési szokásaink igazodjanak a napirendünkhöz, különben a legszuperebb mintaétrend is hatástalan lesz, ha az nem illeszthető be a mindennapjainkba. Az étkezésen kívül természetesen az életmódunk is nagy mértékben befolyásolja a fizikai- és lelki állapotunkat, így minden esetben javaslatot szoktam tenni valamilyen sport bevezetésére is.

Photo by Shopify Partners from Burst

Az étrendek összeállításánál természetesen figyelembe veszem az alapbetegségeket (ha vannak), laboreredményeket és a gyógyszeres kezelést is.

Szükség esetén hosszú távú követésre is lehetőség van akár élő- akár online tanácsadás formájában.